Ha vállalkozása pénzügyeit biztos kezekben szeretné tudni
Rólunk
Cégünk 2011-ben kezdte meg működését. Köszönhetően a gyakorlott, jól képzett munkatársainknak, az Impuesto Kft. dinamikusan fejlődött az évek során, és egyre több vállalkozás bizalmát nyerte el. Ügyfeleink között tudhatunk mikro- kis- és középvállalkozásokat, nemzetközi vállalkozásokat, valamint egyesületeket, és társadalmi szervezeteket is. Közben stratégiai partnereink bevonásával tudtunk még tovább javítani a szolgáltatás minőségén, így korszerű szoftverekkel, magas szakmai háttérrel biztosítjuk ügyfeleink számára, hogy a számviteli, bérszámfejtési és cafeteria szolgáltatások kiszervezésével mind a költségek, mind pedig szakmaiság szempontjából optimalizálni tudják vállalkozásuk működését.
Munkatársaink
Munkatársaink évtizedes tapasztalattal rendelkeznek a könyvelés és bérszámfejtés szakterületén, valamint a cafetéria ágazatban is.
Rendszeresen részt veszünk szakmai továbbképzéseken és adókonferenciákon, így a folyamatosan változó adótörvényekkel kapcsolatban is naprakész információkkal rendelkezünk. Számunkra kiemelten fontos, hogy munkatársaink a kötelező továbbképzéseken felül is folyamatosan képezzék magukat, hiszen az ő naprakész tudásuk a kulcsa az ügyfelek naprakész tájékoztatásának, hatékony segítésének. A szakmai hátteret tovább erősíti, hogy kiváló munkakapcsolatban állunk neves adószakértőkkel és könyvvizsgálókkal is.
Miért éppen az Impuesto?
Cégünk legfontosabb értéke az egyedi, és minőségi szolgáltatás mellett az ügyfelekkel való folyamatos kapcsolattartás szorgalmazása, és biztosítása, valamint a szolgáltatásaink rugalmassága. Alapelvünk, hogy nincs nagy ügyfél és kis ügyfél, számunkra mindenki egyformán fontos, hiszen az ön vállalkozása ön számára is a legfontosabb.
Szolgáltatások
Teljes körű könyvelés
Számviteli szolgáltatásainkat teljes mértékben ügyfélre szabva kínáljuk. A szolgáltatás keretét az ügyfél igényeinek figyelembevételével alakítjuk ki, rövid válaszadási határidővel, dedikált könyvelővel.
Alapszolgáltatásunk az alábbiakat foglalja magában:
Bérszámfejtés
Bérszámfejtési szolgáltatásunk keretében TB szakelőadói végzettséggel rendelkező kollégáink látják el ügyfeleink havi bérszámfejtési feladatait, teljes körűen.
Bérszámfejtési szolgáltatásunk keretében az alábbi feladatokat látjuk el:
Cafeteria
Cégünk vállalja cafeteria rendszer bevezetését és üzemeltetését.
Cafeteria szolgáltatásunk keretében az alábbi feladatokat látjuk el:
Szabályzat készítése a cég igényei, és a munkavállalók preferenciái alapján, a törvény adta keretek legköltséghatékonyabb alkalmazásával.
Dolgozók nyilatkoztatása.
Részvétel a különböző szolgáltatókkal (önkéntes pénztárak, SZÉP kártya- és utalvány kibocsátók) történő első szerződéskötésben.
SZÉP kártyák megrendelése, havi szintű feltöltése, utalványok rendelése és kiosztási lista készítése.
Adatszolgáltatás a bérszámfejtés és az önkéntes pénztárak felé.
Kilépő dolgozók cafeteria végelszámoló lapjának elkészítése.
Főkönyvelői szolgáltatások
Főkönyvelői szolgáltatásunkat olyan cégek számára ajánljuk, ahol a bizonylatok száma elért egy olyan kritikus mennyiséget, amikor már szükséges egy külön pénzügyi munkatárs alkalmazása, azonban a magasabb szakmai ismereteket igénylő feladatokat mind szakmailag, mind pedig költségoptimalizálás céljából érdemes kiszervezni.
Főkönyvelői szolgáltatásunk keretében:
Adótanácsadás
Az adótanácsadást alapvetően a számviteli szolgáltatásunk részeként, a könyveléshez szorosan kapcsolódó tevékenységként nyújtjuk meglévő ügyfeleink számára, azonban lehetőség van a normál üzletmenettől eltérő, összetett kérdések esetén külön szolgáltatásként is igénybe venni.
Meglévő ügyfeleinknek, a könyvelési szolgáltatás részeként az alábbi adózással kapcsolatos kérdésekben segítünk:
Számviteli szabályzatok készítése
Elkészítjük vállalkozása számára szükséges, és kötelező számviteli szabályzatait, jogszabályoknak megfelelően, egyénre szabva, úgy, hogy az a napi üzletmenetben is hasznosan szolgálja vállalkozása működését.
Számviteli szabályzatok elkészítésére minden vállalkozás kötelezett, a megalakulást követő 90 napon belül. Ezek az alábbiak:
Ajánlatkérés